Az eurázsiai kontinensen, a Balti pajzs területén van egy régi pegmatitbánya, ahol csapatunknak volt szerencséje annak idején az UX-1 robotot tesztelni irányítás, mozgás és a bányafalak 3D-s térképezése szempontjából. Nézzük, mit tudunk a területről! A nyugat-finnországi Kaatiala egy egykori külszíni bánya, kiterjedt földalatti résszel, ahol már a 19. században kvarcot, majd később 1942-től 1968-ig főleg káliföldpátot bányásztak. A bánya működése során mintegy 160.000 tonna földpátot és 30.000 tonna kvarcot termeltek ki. Kezdetben tehát a lelőhely kvarc és földpát magját bányászták le. Előbbi az acélipar számára volt fontos, utóbbi a kerámiaiparnak.
A nem túl gazdaságos kvarc kitermelést a II. világháború folyamán váltotta fel a földpát termelése. Ez azt is jelenti, hogy a kitermelés háborús körülmények közt zajlott, azaz akut hiány volt mindenféle felszerelésből. Kézzel végezték a kőzetek szétválogatását. A leválogatott kőzeteket hordágyakon hordták ki a föld alól. Amikor elegendő anyagot termeltek ki, kérelmet nyújtottak be a minisztériumhoz a termékek teherautóval történő elszállítására, a közeli vasútállomásra. A háború után aztán fokozatos korszerűsítés történt, a hordágyakat felváltotta a kézi csörlő, majd később a gőz meghajtású változat. Alkalmaztak pumpákat és kompresszorokat is. Az ’50-es évek elejére a gőzgépeket elektromos motorok váltották fel, és megépült az első válogatóüzem is.
A kőfejtési műveletek középpontjában először a magzónára összpontosítottak, amely szinte csak kvarc- és káliföldpátkristályokból állt. A válogatás könnyű volt és nem keletkezett hulladék. Az évek során azonban szükségessé vált az egyre heterogénebb és kisebb méretű kristályok és az azokhoz képesti egyre nagyobb méretű szennyeződések szétválogatása. Végül a szennyezőanyagok kerültek túlsúlyba, és 1968-ban bezárták a bányát, amely addigra mintegy 516 000 tonna pegmatitot adott.
Fénykép: UNEXMIN Georobotics Kft.
