Mi is az a sóbányászat? – Az alapoktól
A sóbányászat az emberiség egyik legrégebbi ipari tevékenysége, amelynek kezdetei az őskorba nyúlnak vissza. A só, vagyis a nátrium-klorid (NaCl) nemcsak az ételek ízesítésére szolgál, hanem több tucat ipari ágazatban tölt be alapvető szerepet: használják az élelmiszer-tartósításban, a vegyiparban, a gyógyszeriparban, valamint télen az utak jégtelenítésére is.
A föld alatt természetesen képződött sótelepek gyakran tömbszerű, homogén képződmények, melyeket „sódómoknak” neveznek. Ezek sokszor több száz, vagy akár ezer méter mélyen helyezkednek el. A kitermelés során általában aknák és járatok létesítésével tárják fel a sót, amelyet ezután robbantással vagy gépi fejtéssel termelnek ki.
A sóbányászat egyik legnagyobb kockázata a só rendkívül magas oldékonysága. Ha a bányába víz szivárog be, az gyorsan oldani kezdi a falakat, instabil üregeket hozva létre. Ezek az üregek idővel beomolhatnak, ami nemcsak a bánya működését, hanem a felszíni infrastruktúrát is veszélyeztetheti.
Ugyanakkor a sóbányák nemcsak ipari jelentőséggel bírnak. Az elmúlt évtizedekben egyre inkább előtérbe kerültek az alternatív, rekreációs és turisztikai hasznosítási lehetőségek is. Sok bánya egyes szakaszait gyógyászati célokra alakították át: a sóbarlangokban, stabilizált járatokban kialakított sóterápiás központok hatékonyan segítik a légzőszervi beteg ségek, mint az asztma és allergia tüneteinek enyhítését. Emellett a történelmi bányatúrák, kiállítások és interaktív látogatható terek élményt és tudást nyújtanak a látogatók számára.
A parajdi és aknaszlatinai bányák is ékes példái ennek a sokoldalúságnak: míg egykor mindkettő aktív ipari kitermelést folytatott, idővel rekreációs és gyógyászati szerephez is jutottak. A bányák jövőjét tehát nemcsak gazdasági, hanem közösségi értékükkél is mérni kell.
Egy összeomlott termelőakna tornya Aknaszlatinán
Aknaszlatina (Solotvyno) sóbányájának története
Aknaszlatina (ukránul: Solotvyno) Ukrajna kárpátaljai régiójában, a román határ közelében, a Tisza folyó mellett található. A település nevében is megjelenik a „só” szó („akna” = bánya), amely a helyi gazdaság fő pillérét jelentette több száz éven át.
Történelmi idővonal
Az aknaszlatinai sóbányászat első hivatalos nyomai a 18. század elejére nyúlnak vissza. Ekkoriban kezdődtek meg az első dokumentált műveletek, amelyek a természetes sótelepek kiaknázására irányultak.
A 19. században, majd a 20. század elején ipari méretű kitermelés vette kezdetét, amely a korszak egyik legfontosabb gazdasági teákenységévé nőtte ki magát a térségben.
A szovjet időszakban a termelés új lendületet kapott: modern infrastruktúrák épültek, új aknákat nyitottak, és a termelés volumene is megnövekedett.
Az 1990-es években jelentek meg az első komolyabb problémák. Vízbetörések, repedések utaltak arra, hogy a bánya szerkezete meggyengült, a fenntartható működés veszélybe került.
A 2000-es évekre a kitermelést gyakorlatilag teljesen megszüntették, mivel a bánya egyre inkább instabillá vált, és veszélyessé kezdett válni az ott dolgozók és a lakosság számára.
2010 után a helyzet tovább romlott: az aknák több helyen beomlottak, és a terület nagy része teljesen elárasztottá vált, katasztrófahelyzetet eredményezve. A sóbánya több szintje mélyen a föld alatt húzódott. Amikor a bányába víz szivárgott, az gyorsan oldani kezdte a falakat, hatalmas üregek alakultak ki, amelyek idővel beomlottak. Ennek során nemcsak a bánya, hanem a felszíni épületek is megsérültek. Iskolákat, lakóházakat kellett kiüríteni, egyes helyeken az utak beszakadtak.
Az egykori városközpontot teljesen elnyelte a sóbánya. A korábbi utcák, terek és épületek helyén mára már csak egy tó tátong, a lakosságot teljes egészében kitelepítették az övezetből. Az omlások ma is folytatódnak, igaz, sokkal kisebb léptékben, de a veszély még mindig jelen van.
A jelenlegi állapot szerint Solotvyno egyfajta figyelmeztető övezet: a sóbányászat utóhatásainak szomorú mementója.
Aknaszlatina egykori „városközpontja”
Parajd (Praid) sóbányája – Modern kincs vagy időzített bomba?
Parajd Erdélyben, Hargita megyében található, a Székelyföld szívében. A parajdi sóbánya nemcsak ipari, hanem turisztikai és gyógyászati funkciókat is betölt: látogatók ezrei keresik fel a sóbányát minden évben, ahol sóterápiás kezelések, kiállítások és történelmi túrák zajlanak.
A bánya története egészen 1271-ig nyúlik vissza, amikor is első alkalommal említették írásban a sókitermelést ezen a területen. A következő évszázadokban, különösen a 18. és 19. században, a kitermelés folyamatosan zajlott, hagyományos módszerekkel, az akkori technológiai lehetőségekhez igazodva.
A 20. század második felében, az 1960-as években került sor a bánya modernizálására: ekkor hozták létre a mai napig használatban lévő aknarendszert. Ez lehetővé tette a nagyobb méretű, hatékonyabb sókitermelést, valamint megalapozta a turisztikai és gyógyászati funkciók kibontakozását is.
Napjainkig a parajdi sóbányában napi több száz tonna sót termeltek ki, miközben a hely látogatók ezreit fogadta: a gyógyturizmus, ismeretterjesztő kiállítások és a sóterápiás kezelések fontos szerepet töltöttek be a bánya jelenkori életében.
Beomlott járat 322 méteres mélységben
A gondok kezdete
2024 végén és 2025 elején egyre gyakrabban érkeztek aggasztó jelzések Parajdról. A helyi lakosok repedéseket kezdtek észlelni az épületeken, az utak mentén, sőt, bizonyos helyeken kisebb talajsüllyedések is megjelentek. Ezek mellett az is kiderült, hogy vízbeszivárgás is megindult a bánya egyes szakaszain. Ezek a jelek mind arra utalnak, hogy a felszín alatti struktúrák stabilitása meggyengült, ami hosszú távon komoly veszélyt jelenthet nemcsak a bányára, hanem a felszíni infrastruktúrára is.
Fontos hangsúlyozni, hogy a parajdi sóbánya közvetlen közelében fut el a Korond-patak, amely a Maroson keresztül csatlakozik a Tiszához. Noha maga a Tisza nem közvetlenül a bánya felett halad át, a parajdi geológiai környezet és a hasonló felépítés miatt releváns az aknaszlatinai tapasztalatok összevetése. A Solotvyno esetében a Tisza gyakorlatilag a bánya mellett halad el, így a bányaomlások közvetlen hatással lehetnek a folyó ökoszisztémájára is. Ha a sóbánya üregei átlyukadnak a folyó felé, a sós víz bejuthat a frissvízű rendszerbe, ami ökológiai katasztrófához vezethet.
A parajdi bánya mára teljesen megtelt vízzel, a kitermelés megszűnt, és jelenleg semmilyen bányászati tevékenység nem folyik. A hatóságok szerint folyamatos a megfigyelés és az ellenőrzés, de a helyzet komolyságát mutatja, hogy előreláthatólag hosszú ideig nem is indulhat újra a kitermelés. Először ugyanis a teljes kármentesítési folyamatot kell elvégezni, amely nemcsak technikailag összetett, de idő- és költségigényes feladat is. Egyre több szakember fogalmazza meg a kétségeit afelől, hogy a jelenlegi monitoring rendszerek elegendőek-e egy esetleges nagyobb probléma megelőzéséhez.
Több centiméteres sókristályok az egyik aknaszlatinai bányaakna fémszerkezetén, 170 m-es mélységben
A párhuzam: Aknaszlatina, mint elrettentő példa
A Solotvyno-i, azaz aknaszlatinai sóbánya története riasztó példája annak, mi történik akkor, ha egy ipari létesítményt elhanyagolnak, a kockázatokat alábecsülik, és a szükséges beavatkozások elmaradnak. A több évtizeden át tartó vízbeszivárgás, a só gyors oldódása, majd az ebből fakadó szerkezeti gyengülések következtében a bánya járatai egyre instabilabbá váltak. A beomlások láncreakciószerűen indultak el, és az egész térség infrastruktúrája fokozatosan összeomlott. Lakóházak, iskolák, utak, sőt, maga az egykori városközpont is a mélybe süllyedt, amelynek helyén mára egy sós vizű tó áll. Az ott lakókat költöztetni kellett, a bánya körüli övezet gyakorlatilag lakhatatlanná vált. Az omlások a mai napig nem álltak le teljesen, igaz, már kisebb léptékben zajlanak.
Aknaszlatinán is voltak olyan bányarészek, amelyeket a parajdihoz hasonlóan rekreációs, gyógyászati célokra hasznosítottak. Egyes szárított, stabilizált bányajáratokban sóterápiás kezelések zajlottak, melyeket különösen légzőszervi betegségek enyhítésére alkalmaztak. Ez is mutatja, hogy az ilyen ipari terek milyen sokoldalú szerepet tölthetnek be, és milyen veszteséget jelent, ha ezek az alternatív hasznosítási lehetőségek is elvésznek a természeti pusztulással együtt.
A jelenlegi parajdi helyzet sok tekintetben hasonlít az aknaszlatinai kezdetekhez. Repedések jelentek meg a felszínen, kisebb süllyedések is tapasztalhatók, és vízbeszivárgások is előfordulnak. Ezek önmagukban is aggodalomra adnak okot, de a környezet geológiai adottságai – beleértve a Korond-patak, a Maros és a Tisza közelségét – további kockázatokat rejtenek.
Ha az aknaszlatinai tapasztalatokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor fennáll a veszélye, hogy Parajd is hasonló sorsra jut. Ezért alapvető fontosságú a tudatos, előrelátó beavatkozás. Rendszeres mérésekre, a felszín alatti struktúrák átfogó vizsgálatára van szükség, és adott esetben olyan modern technológiák alkalmazására, mint az autonóm víz alatti robotok, amelyekkel mélységi feltárások végezhetők a veszélyzónák pontos azonosításához. Az ilyen eszközök nemcsak adatokat szolgáltatnak, hanem a megelőzés lehetőségét is biztosítják – még mielőtt visszafordíthatatlan állapotok alakulnának ki.
A technológia mint lehetőség, nem luxus
A modern bányászat és kockázatkezelés egyik legfontosabb eszköze ma már a fejlett technológia. Különösen igaz ez azokra az esetekre, amikor a hagyományos eszközök és emberi jelenlét már nem jelent biztonságos megoldást. Az Aknaszlatinai elárasztott sóbányák esetében az UNEXMIN Georobotics Kft. által fejlesztett és működtetett autonóm víz alatti robotok lehetővé tették, hogy emberi beavatkozás nélkül hatoljunk le egészen 500 méteres mélységig. Ezek a robotok képesek voltak térképezni az elárasztott járatokat, azonosítani az összeomlásokat, repedéseket, veszélyes zónákat, és pontos adatokat szolgáltatni a felszín alatti kockázatokról.
A robotok működése nem csupán azt tette lehetővé, hogy jobban megértsük a bányák szerkezetét és állapotát, hanem azt is, hogy időben felismerjük a katasztrófa kockázatát, és megtegyük a megfelelő lépéseket annak elkerülésére. Az általuk gyűjtött adatok segítettek felmérni, milyen hatással lehet a felszínre egy-egy összeomlás vagy sóoldódás, és hogyan alakulhatnak a környezeti veszélyek a jövőben.
Parajd esetében hasonló technológiával még időben feltárhatók lennének azok a zónák, amelyek jelenleg még nem mutatnak látványos jeleket, de a felszín alatt már folyamatosan gyengülnek. A megelőzés kulcsa az időben szerzett, pontos információ. A víz alatti robotok éppen ezt biztosítják: olyan adatokat, amelyek emberi élet veszélyeztetése nélkül, biztonságosan és megbízhatóan származnak a föld alatti világból.
A technológia ma már nem akadály. Nem luxus, hanem elengedhetetlen eszköz a megelőzéshez, a kármentesítéshez és a hosszútávú fenntarthatósághoz. A döntés a mi kezünkben van: felismerjük a lehetőséget, vagy követjük Aknaszlatina sorsát.
Au UX-1Neo vízalatti robot az aknaszlatinai sóbányában, 2021-ben
A múlt figyelmeztetése, a jövő felelőssége
A sóbányászat kincset termel, de veszélyeket is rejt. Aknaszlatina bebizonyította, hogy a figyelmetlenség katasztrófához vezethet. Parajd még megelőzheti ezt az utat, de ehhez nem elég a felszín figyelése: át kell látnunk a föld alatti rendszerekbe.
A múlt tanít, a jelen vizsgál, a jövőt pedig most formáljuk