Sorozatunk végéhez közeledve, a következő részben bemutatjuk Európa legnagyobb hidrotermális barlangját, amelynek járatai jelenleg is feltárás alatt vannak. Hogy melyikről is van szó? Természetesen a budapesti Molnár János-barlangról, amely az azonos nevű patikusról kapta nevét, aki elsőként feltételezte a barlang létét. 1859-ben Molnár János patikus a domboldalon lévő hasadékba leereszkedve elérte a vizet és annak kémiai összetétele alapján feltételezte, hogy a források és a hasadék egy nagyméretű barlangon keresztül összeköttetésben vannak egymással. Sejtésének bizonyítására, miszerint a hegy gyomra egy barlangot rejt, majdnem 100 évet kellett várni, míg végül az 1950–60-as években a könnyűbúvárkodás elindult hazánkban, lehetővé téve ezzel a barlangi merülést is.
A Molnár János-barlang az egykori Népgőzfürdőnél van, a mai Frankel Leó úton, a Lukács fürdővel szemközt. Az egykori Népfürdő épülete a ’70-es évek óta üresen álló, sokszög alakú, török korinak tűnő kupolás építmény. Mellette van a Malom-tó, ami a középkorban itt működő liszt-, majd később lőpormalmok után kapta nevét. A tó vizét a budai melegvizű források táplálják napi 2-5000 m3-nyi vízzel, hogy aztán az a Lukács fürdőn át a Dunába távozzon.
Az 1982 óta fokozottan védett kategóriájú barlangot „egyszerű földi halandó” nem látogathatja, csak kutatók és engedéllyel rendelkező búvárok mehetnek a barlangba, amelynek bejáratán belépve állandó 23 fok és 85%-os páratartalom fogadja a belépésre jogosultak szűk körét. Ami csak pár négyzetméteres tavacskának tűnik a felszínen, az lent több kilométer hosszú, elágazó járatrendszerként folytatódik a mélyben, amelynek nagy része még most is felderítésre vár. A barlang kialakulását az eocén Szépvölgyi Mészkőben és Budai Márgában a vízáramlási rendszerek keveredésekor fellépő, ún. keveredési korróziónak köszönhetjük. Járatainak létrejöttét a tektonikai irányok jelentős mértékben befolyásolták. Korát alig néhány tízezer évre becsülik.
A barlang kutatásának történetét a következő részben mutatjuk be.
Fénykép: www.mjcave.hu