Skip to content

UNEXMIN GeoRobotics

A Népgőzfürdő barlangja – 2. rész – Víz alatti világok – 32. rész

    Víz alatti világok – 32. rész

    Folytatva a Felhévíz városrészben található Molnár János-barlang bemutatását, most annak kutatástörténetét ismertetjük. A Molnár János barlangban a ’60-as években is folytak vizsgálódások kisebb-nagyobb sikerekkel, illetve a ’70-es években nyitottak egy tárót is. A táró eredetileg nem vitt be a Kessler Hubert terembe, ahonnan napjainkban a nagyobb kutatómerülések indulnak. A népszerű, de szomorú történettel szemben, amely szerint a tárót azért hajtották, hogy a Bányászati Aknamélyítő Vállalat bányászai átsétálhassanak a SZOT-szállóból a Lukácsba, a valóság prózaibb. Azért hajtották, hogy megtalálják a források mögötti barlang feltételezett száraz járatait és ott lehessen barlangterápiát csinálni. Végül pár méterrel elvétették a termet (amit akkoriban még nem ismert senki). 1982-ben, amikor is fokozottan védettnek nyilvánították a barlangot, még kevesebb, mint 500 méter volt feltárva belőle. Az ezredfordulóig ez nem is változott jelentősen, csak kisebb járatokat tártak fel. Az ezredforduló után azonban a Lukács fürdőbe vezető csövet áthelyezték, és a megváltozott áramlásviszonyok miatt kinyílt egy járat, amin keresztül, némi bontást követően, be lehetett jutni az új részbe. Ekkor az eddig ismert járatok többszöröse tárult föl a kutatók számára. Ezt követően 2008-ban összekötötték egy rövid oldalfolyosóval a ’70-es években hajtott tárót és a Kessler Hubert termet. Jelenleg innen indulnak a kutatómerülések. A kutatásoknak köszönhetően azóta számos dolog kiderült a barlangról. Az ismert járatainak hosszúsága meghaladja az 6 km-t, a legmélyebb rész 90-100 m, de valószínű, hogy a barlang még ennél is hosszabb és mélyebb. Legközelebbi részünkben a barlang különleges élővilágáról írunk egy rövid bemutatót.

    Fénykép: Rocky Shore Pictures